2013. december 22., vasárnap

Zabfalatok



Elkezdtem elkészíteni Vera Citromos-csokis kekszét és ez lett belőle :)

Hozzávalók: 

40 dkg darált zabpehely
10 dkg kókuszliszt
5 dkg olvasztott kókuszzsír
8 csapott ek. xilit
1 tk. szódabikarbóna
pici só   
2 tojàs
1 tk. vanília aroma 
3 ek. citromlé
1tk. szárított citromhéj 
kis tej ha nem àllna össze 

Az eredeti recepthez képest,mindent megduplàztam csak a citrom és az aroma mennyiségét nem (na nem direkt :)) Így ezt a finom zabfalatokat kaptam, az íze a daràlt kekszéhez hasonlít, isteni finom. :)
A hozzávalókat összegyúrjuk, diónyi golyókat formázunk, ellapítjuk,kézzel vagy villával és megsütjük, figyeljük mert hamar megsül! 



Papusas



Egyik baràtnőm, hívta fel a figyelmem erre az egyszerű ételre.
El Salvador nemzeti étele, egy nagyon finom, gyorsan elkészíthető étel a nap bármelyik szakában.


Hozzávalók:

a tésztàhoz:

30 dkg teljes kiőrlésű magvas kenyérliszt
1 tk. sütőpor
1. tk só
50 ml olívaolaj
130 ml langyos víz    
A hozzávalókat összegyúrjuk és félretesszük pihenni,míg elkészítjük a tölteléket.
A töltelék bármi lehet, ízlés szerint lehet variálni.

töltelék:
3 db maradék sült oldalas kockàra vàgva
2 nagy ek. tejföl
1 nagy marék reszelt ementáli
1 kis fej hagyma apróra kockázva
100 g húsos szalonna (kisütve)
kb. 100 g kukoricakonzerv 

A tésztàt 6 részre osztjuk, egyenként kinyújtjuk és a közepére teszünk egy nagy evőkanál tölteléket, félbe hajtjuk,széleit összenyomjuk ( én egy villàt hívtam segítségül) kicsit lelapítjuk és száraz teflon serpenyőben kisütjük! 
Férjem kicsit aggódott, hogy kevés lesz, végül alig bírtuk megenni 3an a 6 töltött tésztàt :)




Papusas DW sütőliszttel:

a tésztàhoz:

15 dkg Dw sütőliszt
1 nagy csipet szódabikarbóna
1. nagy csipet  só
1 ek. kókuszzsír 
kb. 80 ml langyos víz 

töltelék:
tejföl
reszelt sajt
kockàra vàgott sonka





2013. december 13., péntek

Luca-napi juhtúrós pogàcsa




Rengeteg receptet átböngésztem, mire megalkottam a sajàt pogàcsàmat!

70 dkg liszt ( 50 dkg tk. magvas liszt+ 20 dkg sima liszt)
25 dkg vaj
50 dkg juhtúró ( nàlam a korzikai brocciu fromage)
2-3 dl tejföl
3 cs szárított élesztő ( liszt mennyiséghez igazítva) vagy friss élesztő 3.5 dkg
pici cukor
1 ek. só  (függ a juhtúró sóssàgàtól)

A liszttel a vajat, túrót, sót elmorzsoljuk. Beleszórjuk a cukort és az élesztőt és bele adagoljuk a tejfölt, mindig csak keveset, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk (nem baj, ha egy kicsit ragad)
1-2 óràra berakjuk a hűtőbe. Bekapcsoljuk a sütőt! Hűtés utàn, átgyúrjuk, kinyújtjuk, kiszaggatjuk, tetejét megkenjük tojással, megszórjuk reszelt sajttal, pihentetjük meleg helyen 20 percig, majd megsütjük.
Ma csak az egyik felét sütöttem meg, màsik felét majd holnap, szerintem jót fog neki tenni az àllàs!


2013. december 8., vasárnap

Grissini




50 dkg teljes kiőrlésű liszt
10-10 dkg lenmag és szezámmag liszt
15-15 dkg hajdina és sima liszt
6 ek. szőlőmagolaj
kb. 7 dl langyos víz
2 ek. só
pici cukor
szárított élesztő 1 kg liszthez

Összegyúr, keleszt, vékonyra kinyújt, felvàg pizzavàgòval,  vízzel leken,  szezámmaggal és lenmaggal megszór, kicsit megsodor, megsüt! :)






2013. november 16., szombat

Padlizsànkrém tejföllel




2 nagy sült, hàmozott padlizsàn
1 ek. mustàr
2-3 dl tejföl
3 ek. olivaolaj
1 közepes fej hagyma, meghámozva, 8 felé vágva
1 gerezd fokhagyma, meghámozva
só, bors ízlés szerint

Padlizsànt sütőben,egészben, megszurkálva, sütőpapíron megsütjük!Ha kihűlt meghámozzuk. A többi hozzávalóval együtt turmixgépbe tesszük és pürésítjük!




pirítós kenyérrel fogyasztjuk

2013. november 13., szerda

Pogàcsa




Hozzávalók:

1kg liszt ( 70dkg tk. magvasliszt+ 10 dkg hajdinaliszt+ 20 dkg sima fehér liszt)
25 dkg vaj
4-5 dl tejföl
1-2 dl tej
5 dkg élesztő ( nekem 4cs szàritott élesztő)
2 ek. so
pici cukor

Tetejére: tojàs, reszelt sajt





Hortobàgyi aprópecsenye, tk. tésztàval




Hozzávalók :

kb. 50-60 dkg sertéshús
20 dkg főtt-füstölt húsos szalonna  
10 dkg füstölt paprikàs kolbàsz
2 fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2 nagy savanyú uborka
2-3 dl tejföl

Húst felcsíkozzuk,minden màst összekockázunk. A szalonnàt és a kolbàszt elkezdjük pirítani,fél úton hozzàdobjuk a hagymàt, mikor majdnem kész, hozzàadjuk a húst,  fehéredésig "pirítjuk", majd felöntjük egy kis vízzel és megfőzzük! Ha puha a hús, beledobjuk az uborkàt és hozzàadjuk a tejfölt, amit egy kis hideg vízzel lazítottunk! Nekem semmi + fűszerezést nem igényelt, még sót se, de persze tegyünk bele ha, úgy kívànja az étel! :) Kifőzött tk. tésztàval tàlaljuk! :)










2013. november 8., péntek

Amerikai palacsinta és Amerikai zabcsinta

Az eredeti receptet kedvenc sógornőmtől, Ibitől kaptam. :)

Amerikai palacsinta:

Mérce a tejfölös pohàr (bögre)

- 2 bögre liszt
- 2 bögre tejföl
- 1 bögre tej
- 1 cs. vaniliàscukor
- 1 cs. sütöpor
- 2 tojàs
- pici so
- 1-2 ek. olvasztott vaj

A hozzávalókat simàra keverjük, teflon serpenyőben kislàngon lassan megsütjük.
Kicsit sűrűbb àllagu mint a normàl palacsinta!!! 


Amerikai zabcsinta: (kb. 14 db)

2.5dl bögrével mérve

- 1 bögre zabliszt
- 1 bögre tk. liszt
- 2 bögre tejföl
- 1.5 +0.5 bögre tej
- 1 cs. vaniliàscukor
- 1 cs. sütőpor
- 2 tojàs
- pici só
- 1-2 ek. olvasztott vaj


A hozzávalókat simàra keverjük, kicsit àllni hagyjuk, teflon serpenyőben kislàngon lassan megsütjük.
Figyeljünk oda, mert a zab és tk. liszt több folyadékot vesz fel, de ne hígítsuk túl, mert akkor szakadni fognak a palacsintàk! 


amikor ilyen lyukacsos lesz, akkor fordítsuk meg

kész zabcsintàk

2013. november 1., péntek

Tejszínes-póréhagymàs csirkemell képekben




olívaolaj,karikàra vàgott  póréhagyma, csíkokra vàgott csirkemell

összesüt

sózzuk, borsozzuk, kurkumával megszórjuk


végül ráöntjük a tejszínt

felforraljuk. Rizzsel vagy kuszkusszal tálaljuk.

2013. szeptember 27., péntek

Tejfölös kifli




Ismét Limaràtól sütöttem, ezúttal az Egyszerű tejfölös kiflit! Nagyon finom lett! :)

Hozzávalók:

50 dkg liszt ( 30 dkg fehér+ 20 dkg tk. magvas kenyér liszt)
2 dl langyos víz
2 ek. tejföl
4 ek. olaj (2-2 dió- és szőlőmagolaj)
2 cs. szárított élesztő ( nekem 1cs. 250 g liszthez van)
2 tk. só
1tk. cukor
1 késhegynyi szódabikarbóna

A hozzávalókat kenyérsütő gépben  megdagasztottam, majd kikapcsolt gépben kelesztettem. Kelesztés utàn formàztam és beraktam egy éjszakàra a hűtőbe! Reggel hideg sütőbe tettem be, bekapcsoltam a sütőt, az aljàra egy màsik tepsibe vizet tettem 35-40perc alatt készre sütöttem!



2013. szeptember 21., szombat

Hortobàgyi hùsos zabcsinta sütőben sütve



Sima panírozott hùsos palacsintànak indult! De elfelejtettem tejfölt venni, ràjöttem hogy a zabcsintàt nem tudom ugy hajtani mint kellene, így ez lett belőle. :) Egyszer màr csinàltam hagyomànyos Hortobàgyi hùsos palacsintàt, na az nagyon nem ízlett! De ez most nagyon finom lett, a férjemnek is ízlett, aki nem szereti a zabcsintàt! :)

Hozzávalók:

10-12 db zabcsinta
50 dkg daràlthùsbol pörkölt szaftosabban
tejszín
tojàs
reszelt sajt

Pörköltöt megfőzzük, leszűrjük ( kell a szaftja) palacsintàkat kisütjük. A szaftot kicsit kihűtjük, bele keverjük a tejszínt és a két tojàst! A megtöltött palacsintàkat kiolajozott jénaiba sorakoztatjuk, leöntjük a tejszínes szósszal, megszórjuk sajttal és megsütjük a sajt pirulàsàig :)
A képen van mellette pàr csirkemàj, az a kisfiamnak készült, bőven megpuhult míg megsült a palacsinta! :)




2013. szeptember 19., csütörtök

Làngos

Joghurtos làngos, Roqeufort-tal töltött làngos

Eddig mindig a burgonyàs làngost csinàltam, de hozzávalók hijjàn, most kipróbàltam egy màsik receptet, persze nem kefirrel épp az sem volt elérhető tàvolsàgban!:)

Hozzàvalok:

4 tojàs
4 cs. szàritott élesztö ( nekem 1cs. 250g liszthez van)+ 1 fél kk. szódabikarbóna
400g görög natur joghurt
2.5 dl langyos tej
3 tk. só (aki sósabban szereti, tehet nyugodtan többet)
40 dkg tk. magvas liszt
40 dkg fehér liszt
20 dkg hajdinaliszt


A szàritott élesztőt én nem szoktam felfuttatni, Egy nagy tàlban összekeverem a liszteket az élesztővel, sóval, szódabikarbónával! Hozzáadom a joghurtot, majd a langyos tejet. Bedagasztom, nem estem tulzàsba, nem dagasztottam hólyagosodásig :) Kelesztettem 1 oràt, megfeleztem, az egyik felét olajozott fedeles műanyag tàlban a hűtőbe tettem, a màsik feléből kézzel gombócokat szaggatva, kilapítva olajozott müanyag tàlcàn kézzel széthuzgàlva, forró olajban làngosokat sütöttem. (erről nincs kép, de mindenki eltud képzelni egy làngost) :)

A màsik felét, màsnap olajozott deszkàn nagyon vékonyra kinyújtottam téglalap alakúra. Felvàgtam 28 db négyzetre, mindegyik közepébe tettem egy kis roquefort sajtot, 3szög alakúra hajtottam (vagy ahogy sikerült) :) a széleit egy villàval összenyomtam, hagytam15 percet letakarva àllni, majd forró olajban kisütöttem!






Tapasztalat: màsnap sokkal finomabb és puhàbb a tészta, mivel elvileg pàr napig elàll a hűtőben, legközelebb dagasztàs utàn 24 óràra beteszem a hűtőbe!!!

Grissini

Grissini tk. liszttel

http://www.nosalty.hu/recept/fokhagymas-bazsalikomos-grissini
ez a recept adta az ötletet

az én vàltozatom:

30 dkg tk. magvas liszt
20 dkg fehér liszt
3-4 dl langyos víz
5 ek. szólómagolaj
2 tk. só
2 cs. szárított élesztő 
( nekem 1cs. 250g liszthez van)
2 gerezd fokhagyma
egy marék fekete olívabogyó  darabolva
csipet cukor


  1. Az olajat egy kis lábosban felhevítjük, és megfuttatjuk rajta a lereszelt fokhagymát. Nem kell sok idő, 15-20 másodperc elég is. Félretesszük hűlni, míg előkészítjük a többi hozzávalót.
  2. Egy nagyobb tálba kimérjük a kétféle lisztet, hozzáadjuk a sót, a csipet cukrot és a fokhagymát az olajjal együtt. Beleszórjuk az élesztőt, beleöntünk 3 dl langyos vizet, és elkezdjük összedolgozni a tésztát.
  3. A maradék1 deci vizet csak menet közben, fokozatosan adjuk a tésztához, ha szükséges.
  4. A tésztát 2-3 percig dagasztjuk, majd letakarva langyos helyen 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
  5. A sütőt előmelegítjük 200°C-ra.
  6. A tésztát lisztezett deszkára borítjuk, bátran átdagasztjuk, majd egy nagyjából 30x25 cm-es téglalappá nyújtjuk.
  7. A téglalapot hosszában félbe vágjuk, majd mindkét téglalapot 1 cm széles (12,5 cm hosszú) rudakra vágjuk.
  8. A rudakat egyesével megsodorjuk úgy, hogy 20-22 cm hosszúak legyenek, majd sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük őket, kis szabad helyet hagyva köztük, mert sütés közben "meghíznak". :)
  9. 15 perc alatt készre sütjük őket. Akkor jók, ha épp elkezdenek színt kapni.







2013. szeptember 14., szombat

Kakaóscsiga

Ismét Liamràtól sütöttem, most kakaós és fahéjascsigàkat, apró módosításokkal!:)

Hozzávalók:
      
    25 dkg finomliszt-25 dkg teljes kiörlésü magvas liszt
     csipet só
     3 ek. xilit
     1 egész tojás
     1 tojás sárgája
     kb. 2,5 dl tej
    2 cs. szàritott élesztő
     1 kk. szódabikarbóna
     8 dkg olv. vaj

Továbbiakban kövessétek Limara leiràsàt! :)
Nekem eddig mindig elnehezültek a tésztàk a tk. liszt miatt, most hogy tettem bele egy kis szódabikarbonát, ugyan olyan puha lett, mintha csak sima liszttel készítettem volna!:)





2013. szeptember 4., szerda

Kockapogi :)

Ricottàs pogàcsa
 Pogàcsàra lettem éhes, de mivel tejfölöm nem volt, màs alternatívàt kerestem! Gyors, egyszerű, pikk-pakk kész van. :) 
Végül talàltam egy receptet, amihez volt minden: http://granatalmabistro.blogspot.fr/2010/10/ricottas-turos-pogacsa.html

Hozzávalók:

30 dkg liszt (nekem 10 dkg fehér a többi teljes kiőrlésű magvas liszt)
3/4 zacskó sütőpor

25 dkg vaj 
25 dkg ricotta (vagy túró)
5 dkg reszelt sajt ez lemaradt, nem volt itthon :)
1 tojás sárgája 

 A hozzávalókat összegyúrjuk, kinyújtjuk, kiszaggatjuk (na én kockàra vàgtam, nincs annyi bajlódàs a kimaradt részekkel) végül megkenjük a tojàs sàrgàjàval. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon 20-25 perc alatt megsütjük! Nekem 2 közepes tepsi lett belőle, nyugodtan lehet közel tenni egymàshoz, felfele nőnek, szélességre nem. :)
Nekem még felvett egy csomo lisztet, pontosan nem tudom mennyit, de valószínűleg elég lett volna hűtőben pihentetni, de nekem most nem volt kedvem vàrakozni. :) Így annyit tettem hozzà hogy jól gyúrható tésztàt kapjak, semmi baja nem lett tőle! 
Nagyon finom lett, még a férjem is megdicsérte pedig az ilyen sütikre nem nagyon osztogatja a dicséreteket! :)

Bocsi a kép miatt, telefonnal csinàltam! :)

2013. szeptember 2., hétfő

Mona csinàlt nekem egy sütikét :)

SZISZKÓ SZELET  

Krémes is finom is, lehetőségeimhez képest kicsit eltértem a receptöl!:) A kép is a Monàé, sajnos nem tudtam lefotózni az enyémet!

Mona receptje: http://www.monakonyhaja.blogspot.fr/2013/08/sziszko-szelet-glutenlaktoz-es.html




Hozzávalók:
1. réteg
250 gr zabpehely ledaràlva
150 gr nutella
150 gr hajdinapehely
50 gr nutellino
1cs zselatin
1cs vaniliàscukor
2 dl  kókusztej

2. réteg
1 l tej
0,5 kg ricotta
3 cs vaníliás pudingpor
2 db tojás
2-3 ek. barna cukor
2-3 ek. xilit
Elkészítés:
Az 1 réteghez a hozzávalókat össze turmixoljuk, majd alufóliàval bélelt kapcsos tortaformába tesszük, lenyomkodjuk és betesszük a hűtőbe.
A pudingot megfőzzük, majd a ricottàt kikeverjük a tojásokkal, és a még félig kész pudingba öntjük és azzal együtt sűrítjük.
Legvégül bele keverjük a zselatint, majd ráöntjük a formában lévő 1. rétegre.
Betesszük a hűtőbe, hogy jól lehűljön és össze álljon.
4-5 óra múlva már fogyasztható is.

2013. augusztus 27., kedd

Egy kis Mona, egy kis Limara - Kenyér làngos serpenyöben

Kenyér lángos

glutén, laktóz, cukor és tojàs mentes :)

Elérkezett a nap, hogy kiprobàljam az uj liszteket amivel a Barátnőim megleptek! :)



Làngost akartam, zsiradék mentesen, glutén mentesen! Tegnap keresgéltük Monàval a megfelelőt, végül a Limara pékségéből vàlasztottunk egyet! Mona sütőben csinàlta, majdnem ugyanazt a receptet én serpenyőben, zsiradék nélkül sütöttem! :) Igy lett nekem kenyér làngosom :)

Hozzávalók:

20 dkg hajdinaliszt
20 dkg Glutenix gluténmentes kenyér liszt
10 dkg lenmagliszt
3-4 dl langyos viz
2 cs. szàritott élesztő (nekem 1cs. 250g liszthez van)
2-3 ek. kókuszzsír
1.5 tk. só

Dagasztógépben dagasztottam, fél óràt kelesztettem! Gyönyörűen nyújtható, míg az egyik sült a màsikat kinyújtottam enyhén lisztezett szilikonlapon. Forgatás utàn, megkentem fokhagymàs, sós tejföllel és reszelt sajtot szórtam rà. Persze a feltét ízlés szerint variàlható.
Nekem 10 db lett ebből a mennyiségből, bàr a végét màr nagyon vékonyra nyujtottam, igy se rossz, de picit vastagabban finomabb.
Amiket nem ettem meg azonnal, azokat csak simàn megsütöttem és konyharuhàval letakartam!
Mivel csak én eszem legközelebb fele mennyiséget csinàlok :)




Jajj majdnem elfelejtettem, ma megérkezett Legalizabb Alizomtól a szakàcsfàklya nyereményem! :)
Köszönöm szépen! Pàrom most vette birtokba :))





2013. augusztus 26., hétfő

Töltött cukkini, tejszínes, kapros màrtàssal

Hozzávalók:

cukkini
daràlthùs
feta sajt
fokhagyma
fűszerek

Cukkinit kiváj, megtölt a fetàs, fűszerezett hússal, kalap visszatesz, jénaiba lefedve, kis vizet aláöntve sütőben megsüt!


Màrtàs:

cukkinik kikapart belseje
víz
tejszín
kukoricakeményítő
kapor

Cukkinibelet vegetàs vízben megfőz, a tejszínt elkeverjük a keményítővel és a szàritott kaporral (ha friss mehet az elején a kapor) beleöntjük a cukkinibe, felfőzzük míg besűrűsödik, kész!



Tojás pizza



szalámi
tojàs
hagyma
sajt
Bàrmi amit szeretünk!
Ha a szalámit tesszük alulra, arra megy a tojàs, akkor könnyedén megfordítható serpenyőben! :)

Amerikai salàta, ràntott csirkemellel






Hozzávaló a salàtàhoz:

fehér káposzta
hagyma
répa
alma
majonéz
tejföl

Mindent lereszelni, összekeverni a majonéz màrtàssal, kész, mehet a hűtőbe.

Rántott csirkemell:

csirkemell szeletek
tejföl (laktóz érzékenyeknek pl. növényi tejszín)
fokhagyma
só, bors vagy vegeta
Tejfölt a fokhagymával és vegetàval elkeverjük! Bekenjük vele a kiklopfolt hússzeleteket, félretesszük. (csirkemellnek elég 1 óra, sertéshúsnak jobb egy éjszakát pàcolodni)

Panírhoz:
búza- vagy zabkorpa, esetleg zsemlemorzsa (liszt helyett, mert a tejföllel csirizes lesz és lejön a panír)
tojàs, tej
zabpehely vagy zsemlemorzsa

Olajban vagy sütőben megsütjük (sütőben még nem probàltam)

Tejszínes-lazacos tészta



2.5 dl tejszín
30 dkg füstölt lazac
3 kocka kenhető sajt
3 ger. fokhagyma
szárított petrezselyemzöld
bors, koriander
tetejére: reszelt sajt

ez a fiùknak volt


Tejszínes-lazacos vadrizs

ezt ettem én :)

Vörös babos csirke, quinoàval



1 fej hagyma
1 egész csirke
1 dob. konzerv vörös bab
1 kis doboz sűrített paradicsom ( vagy 2db friss)
1 db zöldségleves kocka
1 tk. méz

A hagymát olívaolajon üvegesre pirítjuk, hozzáadunk egy teàskanàl mézet, megvárjuk míg karamellizàlodik kicsit, rádobjuk a csirke darabokat, körbe mindet lepiritjuk! A paradicsom konzervet felengedjük vízzel  ráöntjük a csirkére, belemorzsoljuk a leveskockàt, készre főzzük  Eredetileg a csirke darabokat bepácoltam egy éjszakára méz-olívaolaj-erős pista keverékébe! Másnap megsütöttem külön őket  a megmaradt páclében megforgattam a hagymàt, úgy öntöttem a serpenyőbe  lepirítottam  rá a csirke, a paradicsom és a feloldott leveskocka. Mióta kisfiam is a miénkből eszik, egyszerűsítettem és kihagyom az erőset! :) Kuszkusszal vagy (diétázok) quinoàval fogyasztjuk!

Vagy fehérbabbbal és kuszkusszal :)

Kukorica krémleves

Kukorica krémleves, sajtos-fokhagymás krutonnal

konzerv kukorica
fokhagyma
petrezselyemzöld
tejszín
zöldségleveskocka
víz

Mindent összeturmixol,, hígít vízzel ha kell, felfőz kész! :)
Bagett vagy kenyér szeletel, sütőlemezre pakol, mikor màr szàraz, bedörzsöljük fokhagymàval, sajt vissza a sütőbe míg megpirul a kenyér alja
Máskor szoktuk pirított húsos szalonnával enni, azzal is nagyon finom. :)



Kinga barátnőm emlegette ma, én meg megkívántam! :)